create your own website

AZ EGÉSZ VÁROSBAN, 
MI VAGYUNK...
az egyik étterem!

SZERETETTEL ÜDVÖZÖLJÜK
városunk és egyben hazánk első Borvendéglőjében, bár 20 éve még nem ismertük ezt a fogalmat.
Hálásak vagyunk, hogy részt vehettünk a bor és gasztronómia fejlődésében és büszkék vagyunk úttörő munkánkra,
hogy a kezdetektől volt bátorságunk tucatszámra kínálni a jobbnál-jobb borokat, kis (0,5-1 dl) mennyiségben is.
A sétáló utca közepén, a vendégkör részére a nemzetközi konyha felel meg leginkább,
ám mindig szem előtt tartottuk a hagyományos ételeket.
Minőség iránti elkötelezettségünk elsősorban vendégeink elégedettségével mérhető,
de több elismeréssel is igyekszünk szakmai hozzáállásunkat alátámasztani.
A jelenlegi hangulatos és modern belsőt a 2013-as átalakításkor kapta az étterem,
amelynek egy részében akár kényelmes fotelekben is kóstolhatók a kiváló borok.
A borbemutatók, borvacsorák, gourmet estek közönsége már régóta élvezheti a kitűnő ételek és
párosított borok harmóniáját. Éttermünk számtalan alkalommal bizonyított „külsős” helyszíneken is, így a kitelepülés, a catering kategóriában is a legtöbb referenciával rendelkezünk. Ezek egyedülálló tapasztalatokat is jelentenek, így vendégeink bátran kérhetnek ajánlatot, vagy csak tanácsot is tőlünk.
A hagyományos étkezési szokások mellett, tárt karokkal fogadjuk az alternatív étkezést keresőket is.
Étlapunkon megtalálhatók az allergének, a tápanyagok és nálunk bátran rendelhetnek vendégeink
egyéb (pl.: paleo, glutén-, laktózmentes, stb.) ételeket is.
Tulajdonosként is hálás vagyok, hogy részese lehetek e fejlődésnek és örülök, hogy büszke lehetek
az étterem csapatára, akik között többen is, immár 20 éve a sikerek részesei.
Látogassák meg AZ EGYETLEN JÓ HELY-et A VÁROSBAN!
HISZ A TÖBBI MIND, vagy jobb, vagy rosszabb! 

KÖVESS MINKET